Amikor m�g nem �lt ember a F�ld�n, a Teremt� egyszer �ppen a vil�g legszebb kertj�ben, Szic�li�n s�t�lt, s a vir�gokkal besz�lgetett. Ahogy azok sok-sok panasz�t hallotta, elszomorodott. A h�vir�gnak sok volt a meleg, az orchide�k f�ztak, a cikl�men nem szerette a r�tet, a kakukkf� f�lt az erd� s�t�tj�ben. Egy magasra sz�kkent n�dsz�l v�zpartr�l �lmodott, a cickafark a naps�t�tte domboldalon k�v�nt lakni. A Teremt�t b�ntotta ugyan a sok el�gedetlenked�s, de nem haragudhatott, hiszen � �ltette az �sszes vir�got ebbe a csod�latos kertbe. Ez�rt azt�n minden n�v�nyt t�relmesen v�gighallgatott, majd �trendezte a vil�g vir�goskertj�t. Sok volt a tennival�, j�l el is f�radt, elindult h�t a munka v�gezt�vel a tenger fel�, hogy a h�s�t� parton megpihenjen. Alig ment p�r l�p�st, amikor a f� k�z�tt hirtelen megpillantott egy apr�cska, s�padt vir�got. "Kicsi vir�g, r�lad eg�szen elfelejtkeztem, de hisz te nem is k�rt�l semmit! Mondjad b�tran, mit szeretn�l!" "Teremt�m!" -- sz�lt halkan a vir�g, "nekem az a j�, ahogyan te akarod, ez�rt nem akarok semmit sem k�rni magamnak. Csak..., ha szabad m�gis valamit k�rnem, k�rlek, mosolyogj r�m, �s eg�szen boldog leszek!" �s apr� vir�gkelyh�t mosolyra �hesen t�rta az �r fel�. A vil�g Kert�sze lehajolt az apr� vir�ghoz, r�mosolygott �s megsimogatta. A Teremt� mosoly�t�l a cs�ppnyi vir�g megsz�p�lt, izmos bokorr� n�vekedett, s gy�ny�r� vir�gkelyhei mindenn�l szebb� tett�k. De szer�ny maradt, mint az igazi sz�ps�g. B�rhol meg�l, romok k�z�tt, �t sz�l�n, kertekben. Minden�rt h�l�s, mindig h�s�ges. Ha nincs v�z, a harmat is el�g, soha nem t�relmetlen. Csak a mosoly �ltet� meleg�re v�gyik. 

H�nyd be szemed, n�zz m�lyen magadba. Az �r t�ged is ilyennek alkotott...